A Női Erő Belőlünk, belülről fakad és végtelen hatalmú.
A Női Test csodás és bölcs, használjuk ki a tudását és erejét!

Sziasztok!
Eszter vagyok, szülésznő, női segítő, az Esterra Womb Wisdoms megálmodója.

Életem folyamán mindig is valamilyen egészségügyis, segítő szerepkörben tevékenykedtem, dolgoztam dietetikusként, szülésznőként, asszisztensként és nővérként is. 

A legnagyobb szívügyem a női egészséggel és edukációval kapcsolatos, számos ezzel kapcsolatos képzést végeztem el, melyek elemeit beépítem a tanításba.

Mindig is fontos volt számomra a spiritualitás és az alternatív terápiák, hiszem, hogy a testi tüneteket fontos érzelmi, lelki és szellemi szinten is kezelni, hiszen mi sem csak a testünk vagyunk.

Ezek csodálatosan kombinálhatóak a fizikai síkon végzett munkával, mert egyik nem létezhet a másik nélkül.

Szeretek olyan témákkal foglalkozni, ami női létünk és erőnk alapja kéne hogy legyen, mégis sokszor tabuként kezeljük vagy nem foglalkozunk vele eleget, legyen szó menstruációról, szexualitásról, orgazmusról, fogamzásgátlási módszerekről, női szerveinket érintő betegségekről, várandósság alatti félelmekről, vetélésről, a teherbeesés nehézségéről vagy bármi, női létünket érintő kihívásról.

Szeretném, ha ezeket a témákat a lehető legnagyobb természetességgel kezelnénk, beszélnénk róla és foglalkoznánk az esetleges problémák feloldásával, feldolgozásával , testi-lelki-spirituális szinten, ami segíthet a saját nőiességünkbe való visszataláláshoz, hogy azt tudjuk az életünk, hivatásunk, kreativitásunk szintjén még jobban megélni és hogy az utánunk következő Nőknek, Lányoknál már ezek a dolgok természetesek, magától értetődők legyenek!

Remélem találkozunk egyéni konzultáció, szülésre bocsájtó/lezáró Ünnep vagy workshop keretében! 🙂